Monthly Archives: gennaio 2017

La preghiera di Giona – poesia di Babits

(Jónás imája)

Ormai mi abbandonano le parole,
o sono diventato io come
un fiume straripante,
senza argini e senza méta,
tante vecchie inutili parole
trascino con me,
come porta il torrente
i pali arginanti e le dighe
con sè, errante.
Magari desse il Signore
al mio ruscello un letto
per portarmi sicuramente
verso il mare,
magari mettesse lui
la rima pronta alle mie poesie,
e la Bibbia sulla mensola
la mia metrica sia.

Perchè io Giona,
il suo pigro servo,
prima nascosto,
poi Giona nella balena
che scese nell’oscurità sorda
e rovente non per tre giorni,
ma per tre mesi, tre anni o secoli,
prima di sparire per sempre
nella bocca di una balena
eterna, ancora più sorda,
possa trovare la voce vecchia,
mettere le mie parole
in fila impeccabile,
come Lui mi suggerisce,
e possa parlare senza paura,
se mi permette la debole gola,
e non mi stanchi mai fino a sera,
o finchè le autorità del cielo
o di Ninive mi permetteranno
di parlare e non morire.

Babits Mihály
Jónás imája

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
(1939)

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer
spacer
spacer

La nave di Rasmussen – poesia di Aprily

Áprily Lajos: La nave di Rasmussen
(Rasmussen hajója)

Sfidando la morte, affronta ostinato
la bufera dalla forza d’acciaio,
pensando al porto pieno di fiori:
lo salutavano mille fazzoletti.

Sa che questa volta non c’è scampo,
da questo viaggio non c’è ritorno,
il suo corpo sarà imprigionato
dalla vittoriosa catena di ghiaccio.

Sto sulla nave di Rasmussen
sul ponte esposto al temporale,
e, come Childe Harold, mando sulla riva
il mio canto che la notte inaugura.

Ogni tanto guardo ,
era bella la vita? Non lo so.
Si rincorrono giganti di nebbia
dietro di me sulla buia via.

Manderei nella notte un grido
ma non arriva alcun’eco,
Nella solitudine, come fantasma,
scivola la nave corazzata.

Nel porto bianco dove attracca
non c’è fiore, non c’è donna,
sotto di noi il ghiaccio
scricchiola all’infinito.

Sul mio cuore un ricordo
del Sud schizza indeciso,
al polo Nord mi aspetta
qualcuno con bandiera nera.

Note: Rasmussen: esploratore ed etnologo danese, studiò la vita degli eschimesi, organizzò diverse spedizioni sul territorio artico, era il primo a passare attraverso il passaggio Nord-Ovest.

Rasmussen hajója

Páncél szügyét a fergetegnek
halálra-szánt daccal szegi.
Virágos kikötőre gondol:
ezer kendő intett neki.

Jól tudja, egyszer nincs menekvés,
az útnak vissza-útja nincs.
Örök zátonyra fogja testét
a diadalmas jégbilincs.

Megyek a Rasmussen hajóján,
zivataros fedélzeten,
s mint Childe Harold, a partra küldöm
jóéjt kívánó énekem.

Olykor keresve visszanézek:
szép volt az élet? Nem tudom.
Köd-óriások kergetőznek
mögöttem a sötét úton.

Kiáltanék az éjszakába,
kiáltásomra nincs “hahó”.
Kísértetes magányosságba
siklik a páncélos hajó.

Ahol kiköt, fehér öbölben
virág és asszony nem terem.
A jég zengése zúg alattunk,
a jég zengése végtelen.

Szívem fölött egy déli emlék
tévedt sugara átoson.
Lengő fekete lobogóval
Valaki vár a póluson.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer