Quando la cara attraversò la strada – poesia di Attila József

Quando la cara attraversò la strada

(Mikor az uccán átment a kedves  – 1928)

 Quando la cara attraversò la strada,
piccione con passero s’appollaiava.

Quando col passo tenero salì sul marciapiede,
la dolce caviglia splendeva con luce gentile.

Quando la spalla si mosse appena,
un bambino la guardò con meraviglia.

Passava leggiadra mentre si accesero le luci
e l’ammiravano con allegra delizia tutti.

E le sorrisero, non curando il fatto
che lei del mio cuore era radice e ramo.

Io con cura, in grembo l’avevo cullata,
mi preoccupavo tanto di perderla!

Però mi ha contagiato la loro gioia
e ha strappato il fiore dell’invidia.

E lei passava, serena e bella,
seguita da una brezza fresca e snella.

Mikor az uccán átment a kedves

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett – már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam – elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

spacer

Leave a reply