Archives

Forse sparirò d’improvviso – Talán eltűnök hirtelen

Forse sparirò d’improvviso

 

Forse sparirò d’improvviso,
come le impronte nel bosco.
Ho sperperato tutto ciò
di cui dovrei rendere conto.

Già il mio tenero corpo da bimbo
fu arso dal fumo corrosivo.
Tristezza mi sbrana la mente
se penso al mio destino.

Il desiderio vagante in terre lontane
mi ha azzannato ben presto.
Ora mi invadono rimpianti vibranti:
dovevo attendere ancora dieci anni.

Per sfida non ascoltavo
il consiglio materno.
Poi rimasi solo, orfano,
e derisi il mio maestro.

La giungla verde della mia giovinezza
credevo libera ed eterna,
ed ora con lacrime negli occhi ascolto
tra i rami secchi il rumore del vento.

 

Talán eltűnök hirtelen

Talán eltûnök hirtelen,
akár az erdõben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirõl számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. november

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer

Al mio compleanno – Születésnapomra – poesia di Attila Jozsef

Al mio compleanno

Compio trentadue anni,
questo componimento
è un regalo prezioso
con cui mi sorprendo,
seduto qui in un angolo del cafè.
Sono volati via trentadue anni
e non sono arrivato
mai ai duecento al mese,
é proprio così, patria mia!
Avrei potuto diventare
un insegnante
e non un poveraccio,
consumatore di penne,
ma non ho potuto farlo,
perché all’università di Seghedino
quel tipo strano del rettore
mi ha mandato via.
Il suo avviso mi arrivò brusco e veloce
per la mia poesia “Non ho padre”
e ha protetto a spada tratta la patria
dalla mia minaccia..
Mi sono impresso in mente
il suo sfogo e il suo nome
“Finché ci sono io,
lei non insegnerà su questa pianeta”.
farfugliò trionfante.
Beh, se il signor
Antal Horger è felice
che il nostro poeta
non studia più grammatica,
la sua gioia è precoce,
perché Io insegnerò
ad un livello superiore
al mio intero popolo!

Születésnapomra

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltõtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költõnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj:
én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

1937. április 11.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer

Solo colui – Csak az olvassa – poesia di Attila Jozsef

Solo colui che …

Solo colui che mi ama e conosce
deve leggere le mie poesie
perchè egli naviga nell’ignoto
e come il veggente conosce il futuro
perchè nel suo sogno
si è personificato il silenzio
e nel suo cuore ogni tanto si trattiene
la tigre e il cervo docile.

Csak az olvassa…

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer

Mamma – poesia di Attila Jozsef

Mamma

(Mama, 1934)

Da una settimana penso solo alla mamma,
sempre di nuovo mi fermo a ricordarla.
Lei che saliva in soffitta,
con un cesto pesante in mano, lesta.

Io ero ancora un uomo sincero,
urlavo e scalpitavo
che lasciasse il bucato ad un altro,
che portasse me lassù, in alto.

Ma lei andava e stendeva
Non mi sgridava, non mi guardava,
E i panni lucidi, fruscianti
Spiccavano il volo in alto.

Non piangerei più adesso, ma è tardi,
Vedo solo ora quanto è grande,
I suoi capelli grigi si muovono nell’alto,
scioglie il turchinetto nell’acqua del cielo.

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még õszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késõ,
most látom, milyen óriás õ –
szürke haja lebben az égen,
kékítõt old az ég vizében.

1934. október

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer

Mia madre – poesia di Attila Jozsef

Mia madre

(Anyám, – 1931)

Una domenica verso sera
ha preso con due mani la tazza,
sorrise e stava là, seduta
nel crepuscolo, tranquilla.

Dai signori portava a casa
in un pentolino la nostra cena;
siamo andati a letto, e pensai
che loro mangiano assai.

Era mia madre, piccola, morì presto,
perchè le lavandaie muoiono presto,
i loro piedi tremano dalla fatica,
e la stiratura fa male alla testa.

Per montagna e nuvole
c’è il bucato e il vapore,
e per cambiare aria
puoi salire in soffitta!

Si ferma mentre stira,
la sua esile figura
venne infranta dal Capitale,
pensateci proletari!

Si è incurvata dal lavare,
non sapevo che fosse giovane;
nei sogni portava grembiule pulito
e la salutò il postino.

Anyám

A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban – –

Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktõl vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünõdtem,
hogy õk egész fazékkal esznek – –

Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónõk korán halnak,
a cipeléstõl reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól – –

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhõjáték
a gõz s levegõváltozásul
a mosónõnek ott a padlás – –

Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tõke
megtörte, mindíg keskenyebb lett –
gondoljátok meg, proletárok – –

A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki – –

1931. január 6.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
spacer